Quantcast
Channel: parma – AC Milan Club Budapest
Viewing all articles
Browse latest Browse all 23

Eldőlni látszik Conti jövője a Parmánál

$
0
0

Minden jel arra utal, hogy Andrea Conti a szezon végén visszatér a Rossonerihez.

Mint ismert, Conti januárban csatlakozott a kiesés ellen harcoló Parmához egy kölcsön+opciós transzfer keretein belül. A megállapodás szerint az opció kötelező érvényűvé válik, amennyiben az olasz együttes a következő szezonban is a Serie A-ban fog szerepelni.

A Parma öt fordulóval a vége előtt a 19. helyen áll 20 pontot szerezve és 11 pont a hátránya a bennmaradást érő 17. pozícióhoz képest. Matematikailag még nem dőlt el, azonban nehezen elképzelhető, hogy a Parma nem esik ki.

A TMW beszámolója szerint Conti a nyáron mindössze fél év után visszatér a Milanhoz, ugyanis a kiesés szélén álló Parma nem fogja végleg megvásárolni.

A 27 éves olasz jobbhátvéd a januári csatlakozása óta 10 mérkőzésen játszott a Parmában, ebből 9 alkalommal kezdőként lépett pályára. Ezen kívül 4 bajnoki mérkőzést kihagyott sérülés miatt. A hírek szerint a Parmának 7 millió eurót kellene fizetnie Conti játékjogáért, ha meg akarná tartani.

A Milanban jelenleg három játékos van jobbhátvéd poszton, nevezetesen Davide Calabria, Pierre Kalulu és Diogo Dalot, azonban utóbbi csak kölcsönben szerepel és szinte biztosra vehető, hogy a nyáron visszatér Manchesterbe.

The post Eldőlni látszik Conti jövője a Parmánál appeared first on AC Milan Club Budapest.


Viewing all articles
Browse latest Browse all 23